Hozta a KFC a kötelezőt
Sport

Hozta a KFC a kötelezőt

Ősszel, némi meglepetésre, a 93. percben lőtt góllal pontot szerzett a Harta a Kiskunhalasi FC otthonában. A két csapat vasárnap délutáni, hartai mérkőzésén ilyentől nem kellett tartani, a halasiak magabiztosan szerezték meg a győzelmet. Ami viszont továbbra is bosszantó, az a sok kimaradt helyzet.

 
Huszonöt pont volt a különbség a Kiskunhalasi FC javára a mérkőzés előtt. A halasiak mindenképpen nyerni akartak Hartán és ez a terv teljesült is az ázott, csúszós, saras pályán. Az első percekben akár már el is dőlhetett volna a meccs, a lehetőségeink megvoltak, csak éppen a befejezések voltak pontatlanok. Az első gól a 18. percben született meg Csáki Róbert jóvoltából, a másodikra majd újabb negyedórát kellett várni, ekkor újra Csáki volt eredményes. A félideji eredmény  41. percben alakult ki, Amariutei Sorinnak köszönhetően. A 43. percben piros lapot kapott a hartai Bálint Milán. A szünet után, az 57. percben, kissé váratlanul szépített az emberhátrányban játszó hazai csapat. Az a Lázár Zsolt szerzett gólt, aki az őszi meccsen is bevette a halasi kaput. A végeredmény a 68. percben, Tóth Róbert találata jelentette. A találkozó krónikájához hozzátartozik még, hogy a 87. percben Kovács Zoltánt is kiállították. Harta - Kiskunhalasi FC 1-4. 
Fotó: kiskunhalasi-fc.hu