Remek eredmények az úszó OB-n
Sport

Remek eredmények az úszó OB-n

Az ifjúsági úszó országos bajnokság harmadik napján is több számban voltak érdekeltek a halasiak. Sikerült ismét érmet szerezni és több értékes pontszerző helyezés is született a legjobbak között.

 
 
 
 
Harmadik napjához érkezett pénteken a ifjúsági úszó országos bajnokság Hódmezővásárhelyen, a Gyarmati Dezső Sportuszodában. A Kiskunhalasi Úszó és Gyógyúszó Egyesület versenyzői közül többen is rajthoz álltak. Juhász Janka a 400 méteres gyorsúszásban szerzett ezüstérmet, ugyanitt Szilvási Gréta a negyedik, míg Vas Luca az ötödik helyen végzett. A fiúk mezőnyében, Nagy András a két évvel idősebbek között, a 200 méteres pillangóúszásban az igen értékes nyolcadik helyen zárta a versenyt. Az országos bajnokság eddigi eredményeiről itt és itt olvashat.
Jáger Levente