Szilády-ezüst strandfociban
Sport

Szilády-ezüst strandfociban

Kiváló eredményt ért el a Kiskunhalasi Szilády RFC U13-as csapata az alközpontok számára kiírt országos strandlabdarúgó-bajnokságon. A Telkiben megrendezett megméretésen Velez Attila tanítványai a győztes csoportmeccsek után a fináléban a Siófokkal találkoztak és nagy csatában maradtak alul.

 
Már a Hódmezővásárhelyen megtartott regionális selejtezőben jól ment a játék a Kiskunhalasi Szilády RFC U13-as csapatának a strandlabdarúgó-bajnokságban. A halasiak 15-4-es gólaránnyal jutottak be az országos döntőbe, amelynek Telki volt a házigazdája. A csoportmeccseken tovább folytatódott a győzelmi széria, ez három meccsen 13-6-os gólkülönbség született, így következhetett a finálé a másik csoport nyertese, a Siófok ellen. A Balaton-partiak felülmúlták ugyan a halasiakat, de a második hely is remek teljesítményt takar. A csapatban Teremi Dániel, Túri Milán, Fodor Zsombor, Huszka Bendegúz, Rádóczi Dániel, Lengyel Szabolcs, Angyal Kende, Juhász György, Vuits Gergő, Fenyvesi Bálint kapott helyet, a csapat edzője Velez Attila volt.
Jáger Levente