Kupázik a KFC
Sport

Kupázik a KFC

A jövő héten kezdődő őszi szezon főpróbáját tartja szombaton Hercegszántó a Faddikor-Kiskunhalasi FC. Kis Péter tanítványai az első tétmeccsüket játsszák a felkészülés megkezdése óta. A Magyar Kupa első fordulójában az a Hercegszántó lesz az ellenfél, amely a megyei III. osztályú bajnokságban a 4. helyen zárta az előző idényt.

 
 
Az Algyő idegenbeli legyőzésével hangolt a Faddikor-Kiskunhalasi FC az első tétmeccsére azóta, hogy elkezdték a felkészülést az őszi szezonra. A csongrád megyeiek ellen ismét sok volt a gólhelyzet, ebből kettőt Sorin Amariutei értékesített. Ez volt az ötödik meccse a halasiaknak, akik négyszer nyertek és csupán a Csongrád tudta legyőzni Kis Péter tanítványait. A kemény edzések a héten is folytatódtak, szombaton viszont már élesben megy minden. Délután öt órától, a Magyar Kupa első fordulója következik idegenben, a Hercegszántó ellen. A megyei III. osztály Déli-csoportjában szereplő ellenfél az előző idényben a negyedik volt. Érdekesség. hogy a 2016/2017-es bajnokságban a KFC II-Kiskunhalasi Spartacus és a Szilády RFC is ebben a csoportban játszik. 
Jáger Levente
Fotó: facebook.com/Kiskunhalasi Football Club