Kiütötte a Pofonpartyt az időjárás
Sport

Kiütötte a Pofonpartyt az időjárás

A szeszélyes időjárás keresztülhúzta sok sportember és szurkoló számítását. A mára tervezett Sóstói Pofonparty elmarad- tudtuk meg a szervező Halasi Box Clubtól. A döntést a versenyzőkkel egyetértésben hozták meg. Mint arról korábban beszámoltunk a szabadtéri ökölvívómeccsek iránt nagy volt az érdeklődés.

 
 
Legalább hatvan versenyző szerepelt volna a Sóstó partján felállított ringben. A Halasi Box Club Kunfehértó után ezúttal ide álmodta meg szabadtéri Pofonpartyját. A szervezés hónapokkal ezelőtt elkezdődött, az érdeklődés pedig komoly volt a hazai, sőt a határon túli klubok részéről is. Az időjárás viszont nem volt kegyes a résztvevőkhöz és a rendezőkhöz, ugyanis reggel még az eső és a szél tette bizonytalanná a lebonyolítást. Délután egykor, a tervezett kezdési időpontban ismét összedugták a fejüket a szervezők és a megjelent versenyzők, végül úgy döntöttek, elmarad a Pofonparty. Mester Sándor, a Halasi Box Club titkára érdeklődésünkre elmondta, hogy legközelebb szeptember 17-én láthatnak ökölvívómeccseket Kiskunhalason, akkor lesz a hagyományos Testvérvárosok Kupája.
Jáger Levente