Továbbjutottak a bibós kézisek
Sport

Továbbjutottak a bibós kézisek

Szinte kötelező jól kézilabdázni a Bibó István Gimnáziumban. Az egykori Szilády és az immáron több mint másfél évtizedes tradíciókat követve szerepeltek a területi döntőben Lajkó Róbert tanítványai, ennek továbbjutás lett a jutalma.

 
A Bibó István Gimnázium és előtte a Szilády Áron Gimnázium is híres volt arról, hogy évről-évre kiváló kézilabdázókat nevel. Többen még most is a női NB I-ben szerepelnek. A tradíciót folytatni kell, ennek egyik bizonyítéka a legfrissebb eredmény, amelyet a fiúcsapat szállított. A diákolimpia körzeti döntőjében a bajai ÁMK és a kecskeméti Gáspár András Szakközépiskola volt az ellenfél, és Lajkó Róbert tanítványai magabiztos győzelmekkel jutott tovább a megyei fináléjába. A csapatban  Bényei Dénes, Erdélyi Dániel, Fejes Csongor, Fodor Zsolt, Földesi Mihály, Földi Alex, Frittman Grácián, Illés Marcell, László Bálint, Lekrinszki Ádám, Oláh Ádám, Rutai Zsolt, Soós Károly, Szabó Zsombor, Szekula Máté és Szabó Zsombor kapott helyett, utóbbi azért nem szerepel a képen, mert megsérült.  
Jáger Levente