Diákok oltottak, mentettek
Sziréna

Diákok oltottak, mentettek

Veszélyes anyagot ismertek fel, tüzet oltottak, elsősegélyt nyújtottak több sérültnek is a megyei katasztrófavédelmi verseny résztvevői, akik között két majsai csapat képviselte a halasi kirendeltséget. Végül a középiskolások közül a halasi verseny győztese jutott az országos döntőbe, amelyet Budapesten rendeznek majd.

 
Évek óta sikeresek ebben a versenyágban a kiskunmajsaiak. A halasi selejtezőt követően a megyei bajnokságban is helytálltak.  Szerdán, az ágasegyházi versenyen Bács-Kiskun hat csapata versengett egymással. A kiskunmajsaiak elméletben és gyakorlatban is ott voltak a legjobbak között. Tüzet oltottak, elsősegélyt nyújtottak, füsttel telt sátorban tájékozódtak.katvedbe
 
Az általános iskolások a megyei harmadik helyezést érték el, ami azért is értékes, mert ők voltak a legfiatalabbak a mezőnyben. A csapatban Elek Lotti, Szekeres Viktória, Harcsa-Pintér Alexandra és Rabi Eszter kapott helyet. A középiskolások között viszont majsai győzelem született az Á. Fúrús András, Bartus József, Szűcs Alexandra, Zsán-Klucsó Patrik és a póttag, Hunyadi Ármin alkotta válogatott nyert (képünkön), ezzel ők képviselik Bács-Kiskunt majd az országos döntőben.katvedcsapat 
Jáger Levente
Fotók: Kovács Andrea