Megtámadták fotósunkat

Lökdösték a Halasmédia fotósát és a fényképezőgépét akarták elszedni péntek délután Kiskunhalason, amikor egy rendőrségi intézkedést fotózott. A „Kisbosnyák” piachoz néhány perccel korábban négy rendőrségi járőrautót riasztottak egy társasághoz. Az egyenruhások őket igazoltatták, mikor a csoport tagjai rátámadtak fotósunkra.

 
Egy roma család tartott keresztelőt, miután az alsóvárosi katolikus templomtól lovas fogatokkal, autókkal, hangos mulatós zene kíséretével vonultak végig a városon. Amerre a menet haladt, szinte teljesen leállt a forgalom, a szemközti sávot is elfoglalták a fogatokkal, az autósoknak többször kapubejárókba kellett lehúzódniuk a lovak elől, hogy ne történjen baleset.
 
A Tó utcán egy kerékpáros nő az utolsó pillanatban ugrott le biciklijéről, amikor egy pónilovas fogat vágtatott vele szembe, a mögötte érkező asszonynak is le kellett ugrania a kerékpárjáról, hogy ne essen az út melletti árokba. Nem sokkal később a „Kisbosnyák” piachoz riasztották a rendőröket, ahova négy szirénázó járőrautó érkezett.
 
balhébe 
A Halasmédia munkatársai, miután megérkeztek a helyszínre tájékozódni próbáltak, hogy mi történhetett, és készítettek néhány távoli képet a rendőri intézkedésről. Ekkorra már jókora csődület is volt a tér közelében, a járókelők megbotránkozva figyelték az eseményeket. Az igazoltatottak előbb a rendőrökkel ordítoztak, majd rátámadtak a Halasmédia fotósára. Fenyegették és megpróbálták kicsavarni a kezéből a fényképezőgépet, kollégánkat a rendőrök védték meg a felbőszült romáktól.
 
Csak a gyors és határozott rendőri fellépés állította le a támadókat, akik így nem tudtak hozzájutni a fényképezőgéphez.  Ezután is azzal fenyegetőztek, ha meglátják magukat a Halasmédián, feljelentik fotósunkat. A rendőrök kérdésére válaszolva munkatársunk közölte, hogy nem kíván feljelentéssel élni a támadókkal szemben, mert sem ő, sem pedig a fényképezőgépe nem sérült meg.
 
Halasmédia Online
Fotó: Pozsgai Ákos