Polgárőrök kísérnek a reggeli csúcsban
Sziréna

Polgárőrök kísérnek a reggeli csúcsban

Mióta megkezdődött a tanév polgárőrök is segítik reggelente az iskolába igyekvő gyerekek közlekedését. Kísérik őket a helyi buszjáraton és több gyalogátkelőnél is jelen vannak.

Iskolába menet sok gyerek szál fel reggelente a helyi buszokra. Hogy zökkenőmentes legyen az utazás a halasi polgárőrök is elkísérik őket – kaptuk a tájékoztatást Juhász Lászlótól, a Kiskunhalasi Önvédelmi Bűnmegelőző Polgárőr Egyesület elnökétől. Mint mondta úgy tervezik, hogy a vakáció végéig ott lesznek a reggeli iskolai csúcsforgalomnál például a Szent József iskola előtti gyalogátkelőnél.

A Szent József iskolába igyekvő gyerekek szülei azt mondják biztonságot ad a polgárőrök jelenléte, hiszen reggel nagy a forgalom a Szabadkai úton.

A polgárőrök a piacon is szoktak járőrözni, valamint rendezvényeket biztosítanak, de néha ünnepelnek is. Most épp arra készülnek, hogy október 11-én a Sóstónál elültetik az ország első polgárőr fáját.

Szöveg-fotó: Fehér Erika