Tűzriadó a Csipkeházban (videóval)
Sziréna

Tűzriadó a Csipkeházban (videóval)

Füst, több sérült és egy német bejelentő. Ezek várták a halasi és mélykúti tűzoltókat azon a gyakorlaton, amelynek a helyszíne a Csipkeház volt.

 
A rendhagyó próbariadó kezdete sem hétköznapi volt: a Halas-Tűzvédelem Kft. vezetője, Szabó Mónika német nyelven jelentette be a megyei műveletirányításnak, hogy tűz ütött ki a Csipkeházban.
csipkegyaki1
A perceken belül kiérkező egységek vezetője Gazdag Béla alezredes volt. Ő tájékozódott a helyzetről és ő döntötte el, hogy a tűzoltóknak mi is a tennivalója.
csipkegyaki3
Gyorsan mentőcsapatokat szervezett, mivel kiderült: a pincében többen bent rekedtek és az óriási füst miatt nem tudnak kimenekülni. A Csipkeház gondnoka pedig helyismeretével igyekezett segíteni a beavatkozók munkáját.
csipkegyaki2
A látótávolság minimális volt a szűk helyiségben, a tűzoltók egymás után találtak rá a sérültekre. Volt, akit hordágyion kellett kimenekíteni a pincéből. Miután eloltották a feltételezett tüzet és a sérülteket is kimenekítették egy speciális ventilátor segítségével átszellőztették az épületet.
csipkegyaki4
Mint megtudtuk: a gyakorlatot a helyszínen tekintették meg a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szakemberei. A tűzoltóink ténykedését jóra értékelték.
Kép-szöveg: Jáger Levente
Videó: Vercz András