Vádemelés a tompai emberölés ügyében
Sziréna

Vádemelés a tompai emberölés ügyében

Hónapokig nem találták a 2013. március elején Tompáról eltűnt 21 éves fiút, rendőrök, polgárőrök keresték a város környéki erdőkben, de hiába. Majd fél évvel később az 53 éves V. Zoltán tompai lakhelyén tartottak házkutatást a nyomozók, amikor előkerült a kert végében elásott fiatal férfi holtteste. A rendőrség lezárta a nyomozást, hamarosan vádat emelnek az emberöléssel gyanúsított tompai férfi ellen.

 
A 21 éves áldozat nagymamája még 2013. március 21-én tett bejelentést a rendőrségen, hogy eltűnt az unokája. Ahogy az lenni szokott, a rendőrség nagy erőkkel kezdte meg a férfi felkutatását, határrendészek, polgárőrök és önkéntes civilek keresték. Több hektár külterületi részt bejártak, napokig tartott a kutatás, de nem vezetett eredményre.
 
A nyomozók kihallgatták az eltűnt férfi rokonait, barátait ismerőseit, ennek során jutottak el az 53 éves tompai férfihez, akiről az áldozat nagyanyja úgy tudta, hogy az első kihallgatása után elengedték a rendőrök. A beszerzett információk alapján azonban később a férfire terelődött a gyanú, ezért újra bevitték a rendőrök kihallgatásra, ekkor azonban már nem is engedték ki.

Információk szerint ő volt az utolsó, aki még élve látta a 21 éves eltűnt fiatalembert, a nyomozást során arra is fény derült, hogy korábban kapcsolatban állt az áldozattal. Gyakran látták őket együtt haza felé menni, a helybéliek azt is tudni vélték, hogy a két férfi között intim viszony volt.

tompavad01

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztályának nyomozói a halasi rendőrökkel közösen házkutatást tartottak V. Zoltán tompai ingatlanában. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi-Technikai Osztályától igénybe vett tetemkereső kutya által jelzett helyen – a ház kertjének végében – a rendőrök megtalálták és kihantolták a márciusban eltűnt férfi holttestét. A bíróság ekkor rendelte el V. Zoltán előzetes letartóztatását.

Az emberöléssel gyanúsított V. Zoltán néhány éve költözött Soltvadkertről Tompára, rendszerint egy Polgárőrség feliratú Ladával közlekedett a településen, ennek ellenére nem volt tagja a polgárőrségnek.

Korábban a Halasi Tükörnek a megölt fiatalember nagymamája úgy nyilatkozott, hogy unokája eltűnését követően még hónapokig járt hozzájuk az emberöléssel gyanúsított férfi, a keretet rendezgette náluk, és rendszeresen érdeklődött a tőlük, hogy előkerült-e már az unokájuk.

Kép-szöveg: Pozsgai Ákos