Négy bordája tört a vétlen vezetőnek
Sziréna

Négy bordája tört a vétlen vezetőnek

Újabb információk láttak napvilágot a hétfői balesetről, amely Kiskunhalason, az 53-as főúton, a Sóstó előtti szakaszon történt. A Halasmédia Online szerkesztőségének sikerült elérni a balesetben vétlen gépkocsivezetőt, aki a korábbi információkkal ellentétben súlyos sérüléseket szenvedett.

 
Négy bordája eltört a nyugdíjas tanárnőnek, aki jelenleg otthonában lábadozik.A nyugalmazott gyakorlati oktatásvezető Nissan gépkocsijával ütközött frontálisan a sávjába, eddig ismeretlen okokból áttérő Mercedes személyautó. A tanárnő elmondása szerint a mögötte érkező autósok igyekeztek a segítségére, ők segítették ki a ronccsá tört autóból.
akos-20141112-baleset-pontos
Mint később kiderült, négy bordája is eltört, otthonában lábadozik, és nehezen tud beszélni. Súlyosan sérült a Mercedest vezető idős férfi is, a rendőrség vizsgálja, hogy miért tért át a szemközti sávba az autójával. Az ütközés erejét mutatja, hogy kitört az egyik első kereke a Mercedesnek, mindkét autóban kinyíltak a légzsákok, és mindkét gépkocsinak totálkárosra tört az eleje.  
Kép-szöveg: Pozsgai Ákos