Borult az autó a zsanai úton
Sziréna

Borult az autó a zsanai úton

Egy zsanai nő sérült meg a balesetben, amikor Kiskunhalastól mintegy 5 kilométerre a zsanai úton egy balra ívelő kanyarban felborult autójával. A helyszínen szerzett információk szerint a gépkocsit vezető nő elrántotta a kormányt, mert a kanyarban szemből érkező teherautót úgy érezte, hogy túl közel haladt el mellette.

 
Este félnyolc körül történt a baleset, a személygépkocsi Kiskunhalas felöl haladt Zsana felé, amikor a sofőr megijedt a szemből érkező járműtől, elrántotta a kormányt és lesodródott az útról. A gépkocsi egy földbuckának csapódott, majd az úttesttől mintegy 5-6 méterre egy bokros részre sodródva a feje tetejére borulva állt meg.
 
A kiskőrösi hivatásos tűzoltók vonultak a balesethez, mert a kiskunhalasi egységek Kisszálláson voltak egy másik káresetnél.
 
balesetzsan-2
 
– A balesetben egy személy sérült meg, őt a kiskunhalasi mentők látták el, a tűzoltók áramtalanították az felborult autót majd a kerekeire állították – közölte Kovács Andrea, a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtóreferense. A rendőrségi helyszínelés idején félpályás útzár volt a baleset színhelyén.

Kép-szöveg: Pozsgai Ákos