Miért gázolt a Ford?
Sziréna

Miért gázolt a Ford?

Eddig tisztázatlan körülmények között ütötte el a Ford kisbusz azt a kerékpárost, akit súlyos sérülésekkel vittek a mentők a halasi kórházba. A Kőrösi úton, nem sokkal négy óra előtt történt baleset helyszínére fél tucat rendőrautó érkezett, de ott volt Rostás László nemzetiségi elnök is.

 
 
 
Kerékpárost gázolt egy Ford kisbusz a Kőrösi úton, az 53-as főút közelében. A baleset körülményei még több ponton is tisztázatlanok, a rendőrség a bejelentést követő rövid időn belül nagy erőkkel érkezett a helyszínre. A sérült méterekre feküdt a kisbusztól és a biciklijétől is.
balbecig1
Az elütött, aszfalton fekvő férfit percekig ápolták, majd a mentőautóban stabilizálták az állapotát, miután szállítható volt, a halasi kórházba vitték. Elsődleges adatok szerint a sérülései súlyosak.  Megjelent az esetnél Rostás László nemzetiségi elnök is.
balbecig2
A kisbuszban több utas is volt, úgy tudjuk, néhányan megpróbálták elhagyni a helyszínt, de ebben az egyenruhás rendőrök megakadályozták őket.
balbecig3
A járőrök kulturáltan, gyorsan és hatékonyan intézkedtek. Igyekeztek minden szemtanút meghallgatni, illetve a helyszínen tartani.
balbecig4
A Ford teljesen maga alá gyűrte a kerékpárt, kidöntött egy táblát és nekiment egy villanyoszlopnak is. A fűben heverő STOP jelzés közelében egy másik bicikli is volt, de annak nem volt köze a balesethez.
balbecig5
Hogy pontosan milyen körülmények között történt a gázolás, még nem tudni. Egyelőre több kérdés megválaszolásra vár, a helyszínelés még ezekben a percekben is tart.
Kép-szöveg: Jáger Levente