Botokkal, bárdokkal, késekkel
Sziréna

Botokkal, bárdokkal, késekkel

Felfegyverkezve, csoportosan elkövetett magánlaksértés bűntette és más bűncselekmények miatt öt halasi emberrel – köztük egy fiatalkorúval – szemben emelt vádat a Kecskeméti Járási Ügyészség. A vádiratban szereplő információk szerint egy évvel ezelőtt a kora esti órákban Kiskunhalason egy a tanyájára hazafelé tartó férfit egy korábbi nézeteltérés miatt rángatni kezdték, szidalmazták és megfenyegették végül aztán tovább engedték a vádlottak.


Nem sokkal később azonban az öt elkövető: a szülők, fiatalkorú és nagykorú gyermekük, továbbá a nagybácsi botokkal, bárdokkal, késekkel és egy szuronnyal felfegyverkezve visszatértek és bementek a sértett tanyája udvarára, ahol kiabálni kezdtek. A sértett a hangoskodásra kiment az udvarra, ahol fenyegetőzők közül előbb az ötven éves családfő egy szuronnyal ütötte meg a sértett fejét, majd hadonászott körülötte és a jobb karján is megütötte a neki ekkor már háttal álló, menekülni próbáló férfit, akit eközben tovább szidalmazott. A sértettnek végül sikerült támadói elöl a szomszédban lakó szüleihez menekülni, akiktől segítséget kért.

A két család tagjai a tanya előtt sorakoztak fel egymással szemben, a vádlottak kezében szúró-vágó eszközök voltak, végül aztán tudtak egymással beszélni. Megállapodtak abban, hogy később normális hangnemben próbálják rendezni a köztük lévő konfliktus okát.

Az ügyből végül rendőrségi feljelentés lett, nyomozás, mostanra pedig a Kecskeméti Járási Ügyészség vádat emelt a fenyegetőző, támadó családtagokkal szemben. Mivel a szülők fiatalkorú gyermekükkel együtt követték el a bűncselekményeket, ezért nekik még kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt is felelniük kell. A vádlottak terhére rótt bűncselekményeket a törvény összesen 7,5 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetheti – közölte dr. Schmidt Gábor, a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szóvivője. A vádlottak szabadlábon védekeznek, ügyükben a Kiskunhalasi Járásbíróság fog ítéletet hozni.
Pozsgai Ákos
{facebookpopup}