(►) Ítélethirdetés után megszólalt Oláh Adrián
Sziréna

(►) Ítélethirdetés után megszólalt Oláh Adrián

A sértettként megnevezett diákok közül a legtöbben el tudtak jönni a Szilády-gimnázium volt pedagógusának ítélethirdetésére. Szinte kereken három évvel ezelőtt robbant a hír, miszerint a fiatalok és a szülők által is kiváló szakembernek tartott Oláh Adrián egyik napról a másikra otthagyta korábbi munkahelyét. Később derült csak ki, hogy a férfinek 25 rendbeli kiskorú veszélyeztetésének vádjával kell bíróság elé állnia.

Megannyi tárgyalási nap után végre meghozta ítéletét a Kiskunhalasi Járásbíróság. A bíró hosszasan magyarázta, milyen dolgokra derült fény, a tanúk a sértettek és a vádlott meghallgatása során. Ilyen volt például az, hogy a tanár az általa szervezett kirándulásokon együtt ivott az osztályába tartozó fiatalokkal.

Mint az ítélethirdetésen elhangzott, a szakértői vélemények szerint a diákok lelki fejlődésére kimondottan károsan hathatott, amikor a vádlott saját szexuális életéről és egyéb pornográf dolgokról beszélt diákjaival. Ezt követően Dr. Sallay Sándor ismertette az ítéletet.


Az ítélet ismeretében a vádlott háromévnyi hallgatás után egy rövid interjú erejéig kifejtette véleményét. Az ítélet egyelőre nem jogerős, mivel az ügyész letöltendő börtönbüntetésért, míg a vádlott és védője, bűncselekmény hiányában felmentésért fellebbezett. Az ügy a kecskeméti Törvényszéken folytatódik tovább másodfokon.

 

A bíróságon készült képeink ITT tekinthetők meg.

{facebookpopup}