(►)Mocsárjárás, sebellátás, izgalmas próbák
Sziréna

(►)Mocsárjárás, sebellátás, izgalmas próbák

Izgalmas próbák vártak kedden a diákokra. Mocsáron jártak, gátat építettek, oltottak és sérültet kötöztek a Katasztrófavédelmi Ifjúsági Verseny halasi fordulóján, a sötétből pedig labdákat kellett kimenteni.

 
 
 
 

Tizenegy csapat mérte össze tudását és ügyességét tűzoltó bázison. A fiatalok azt mondták próbáltak előre felkészülni, hogy a legjobb tudásukat nyújthassák. A gyakorlat mellett száz tételes elméleti feladatsor is megoldásra várt. A halasi és kiskőrösi parancsnokság területéről érkeztek a versenyzők, így Kiskunmajsáról, Kunfehértóról, Kecelről, Tompáról, Mélykútról és Jánoshalmáról. Kiskunhalast a Vári Szabó István Szakközépiskola és Szakiskola képviselte három csapattal.
A helyi nyereményeken túl a megyei megmérettetésre történő továbbjutás volt a cél. A verseny végére eldőlt, hogy április 20-án, Kecskeméten a térséget az általános iskolák közül a Kiskunmajsai Arany János iskola, valamint a Kunfehértói Általános Iskola fogja képviselni.
 
A középiskolás korosztályból a kiskunmajsai Aranycsapat és a Jánoshalmi Mezőgazdasági Szakképző diákjai fogják képviselni. A katasztrófa és a polgári védelemnél azt tapasztalják, hogy az ifjúsági versenyzők közül többen az iskolák elvégzése után is kapcsolatban maradnak ezekkel a szervezetekkel, például önkéntes tűzoltók lesznek.
Fehér Erika