Vaddisznó okozott halálos balesetet
Sziréna

Vaddisznó okozott halálos balesetet

Hétfő éjjel egy Jánoshalma felé haladó Daewoo elé ugrott az úttestre egy vaddisznó. Az elgázolt vadkan a Daewoo mögött érkező Opel Astrának is nekicsapódott, a gépkocsi vezetője elvesztette az uralmát a jármű felett és az árokba rohant, ahol egy fának ütközött. Az Opel sofőrje és utasa a helyszínen életüket vesztették.

 
A baleset este tíz óra után néhány perccel történt, amikor előbb egy Daewoo elé ugrott a száz kilós vaddisznó majd az elgázolt állat a Daewoo mögött érkező Opel Astra szélvédőjére repült. Az Opel vezetője félrerántotta a kormányt, a baloldali árokba hajtott, ahol egy fának csapódott. A balesetben a Daewoo utasainak nem esett bajuk, az Opelt vezető 28 éves férfi és a mellette ülő utasa, egy 52 éves férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedtek, hogy a helyszínen életüket vesztették.

Információink szerint a közeli Renner Bt. dolgozója volt a baleset két áldozata. A műszak végeztével tartottak hazafelé Jánoshalmára, amikor bekövetkezett a baleset. A munkatársaik mögöttük jöttek a cég buszával, sokkolta őket az ütközés látványa. Ők voltak az elsők, akik értesítették a mentőket és a tűzoltókat.
– Megpróbáltuk kiszabadítani a roncsból a kollégáinkat, beszéltünk is hozzájuk, amíg megérkeztek az első mentők. Az idősebbik, 52 éves férfi meghalt, a sofőrt életéért azonban még háromnegyed órán át küzdöttek a mentősök, többször is megpróbálták újraéleszteni, de hiába. Éppen másnap ünnepelte volna 28. születésnapját – mesélte a helyszínen az egyik elkeseredett dolgozó, aki segítette a mentők munkáját.

A baleset miatt a mentés és a helyszínelés idejére teljes útzár volt a Kunfehértó-Jánoshalma közötti útszakaszon. További képeinket itt tekintheti meg.
Kép-szöveg: Pozsgai Ákos