(►) Órákon belül kinyit a menekülteket befogadó tábor
Sziréna

(►) Órákon belül kinyit a menekülteket befogadó tábor

Órák óta nagy a mozgás a Gábor Áron laktanya területén. Egymás után érkeznek a katonai és egyéb szállítójárművek. Gulyás Zsolt alezredes nemrégiben arról tájékoztatta a helyi médiumokat, hogy a volt katonai bázis területén menekülteket befogadó hely nyílik. A külföldiek rendőri kontroll alatt állnak majd.

 
 
 
 
A halasi rendőrkapitányság udvarára hívtak össze este háromnegyed nyolcra egy rendkívüli sajtótájékoztatót. Gulyás Zsolt alezredes, a Kiskunhalasi Határrendészeti Központ vezetője negyed kilenc előtt nem sokkal érkezett meg. A rendőrség udvarán közel száz menekült vár arra, hogy ügyükben előrelépés történjen. Azt mondta, néhány mondatban foglalja össze a lényeget. A rendőrtiszt  azt jelentette be, az elmúlt napokban oly mértékben megnőtt a migránsok száma, amely indokolttá teszi egy ideiglenes gyűjtőpont megnyitását.
A Halasmédia érdeklődésére megerősítette azt, hogy ez a helyszín a volt tüzérlaktanya lesz. Hozzátette: a külföldiek végig rendőri kontroll alatt lesznek. Ezzel párhuzamosan az M1 híradója a bázis területéről jelentkezett be és onnan kürtölte világgá a hírt. Ottjártunk idején egymás után érkeztek a teherautók, nemrégiben két aggregátort hoztak. A volt parancsnoki épület előtt nagy a mozgás, az alakulótéren pedig sátrakat állítanak. Fotók a tábor kialakításáról itt.
Jáger Levente
Fotó: Pozsgai Ákos
Videó: Vercz András