(►) Visszatérnek Halasra a határvadászok
Sziréna

(►) Visszatérnek Halasra a határvadászok

Határrendészeti igazgatóságot állít fel a rendőrség szeptember 1-jével, a magyar-szerb határ védelmét 2106 fővel erősítik meg - jelentette be Papp Károly országos rendőrfőkapitány szerdai sajtótájékoztatóján, Budapesten. A Készenléti Rendőrségen belül hat határvadász egységet állítanak fel, ezek tagjai között 876 próbaidős végzős rendészeti szakközépiskolás lesz. Az egyik bevetési osztály Kiskunhalason lesz- közölte az MTI.

 

 

 

Papp Károly hangsúlyozta: nincs és nem is lesz tűzparancs az illegális migránsokkal szemben, a rendőrök számára a törvényileg rögzített kényszerítő eszközök állnak rendelkezésre. A főkapitány ismertette: a magyar-szerb határon hét közúti határátkelőhely van a szabályozott határátlépésre, ezek közül három a nap 24 órájában működik.

Hozzátette: az illegális bevándorlásban 2013-tól figyelhető meg emelkedés, 2014 őszétől ennek mértéke jelentősen nőtt. Idén eddig 152 ezer tiltott határátlépés történt, a bevándorlók 67 országból érkeztek, zömében szírek, afgánok és koszovóiak, de tanzániai, jemeni, burundi, kínai és kubai állampolgárok is kértek menedékjogot. Papp Károly arról is beszélt, hogy a kormány döntése alapján az ideiglenes határzár telepítése folyamatban van, változik a jogi környezet és ennek megfelelően alakítják át a szervezetet is. 

A Készenléti Rendőrségen megalakuló határrendészeti igazgatósághoz csatolják az úgynevezett mélységi ellenőrzési osztályt, amely az országhatáron belül végzi a munkáját. A határrendészeti igazgatóságon belül a határvadász egységek szeptember 15-étől dolgoznak, szükség esetén a létszámuk 3600 főre bővíthető. A bevetési központ Szegeden lesz, de Kiskunhalason is kialakítanak egy egységet. A határrendészeti igazgatóság vezetőjének Szabó Ferencet, a Készenléti Rendőrség bevetési főosztályának vezetőjét nevezte ki Papp Károly. Az igazgatóság munkáját helikopteres, kutyás és lovas járőr is segíti. A határvadászoknak lesz bőven dolga, erről árulkodnak Pozsgai Ákos kollégánk Röszkén készült fotói.

Nem újdonság ez a szervezeti egység. A kilencvenes évek elején, a jugoszláv válság kapcsán, Kátai József ezredes parancsnoksága idején alakult meg a Kiskunhalasi Határőr Igazgatóságon a Bácska és a Tisza Határvadász Század. Előbbi a Keceli úton, utóbbi Szegeden állomásozott. Az itteni egységeket az ország legjobbjai között tartották számon.