Új esetkocsi vonul
Sziréna

Új esetkocsi vonul

Sárga, Mercedes, vadonatúj és a felszereltségével a rajta szolgálatot teljesítő orvosokkal, mentőtisztekkel, ápolókkal, sofőrökkel Európa bármelyik nagyvárosában megállná a helyét. A halasi mentőállomás most érkezett  eset-, rohamkocsiját már nagyon várták, a két napja jött járműnek már több bevetése is volt.

 
 
 
Már a harmadik, sárga színű mentőautó állt szolgálatba Kiskunhalason. Ennek a legújabb Mercedesnek azonban az a különlegessége, hogy olyan felszereltsége van, amely a világszínvonalat képviseli. Nagy József állomásvezető mentőtiszt arról beszélt, hogy az első két nap az ismerkedéssel, eszközök elhelyezésével telt. 
Mint megtudtuk, azért több bevetése is volt már az új autónak, amely orvossal vagy mentőtiszttel vonul minden riasztásra. Az első tapasztalatok nagyon kedvezőek, a jármű betegtere komfortos, fűthető, hűthető, és úgy helyezték el benne a szükséges felszereléseket, hogy minden kéznél legyen. Ebben a mentőautóban kapott helyet az a szintén vadonatúj újraélesztő készülék, amely egy 16 éves gépet váltott fel. További részletek a péntek esti híradóban és a szerdai Halasi Tükörben.
Jáger Levente