(►) Gépfegyveres merénylet a halasi vezetőügyész ellen
Sziréna

(►) Gépfegyveres merénylet a halasi vezetőügyész ellen

Délelőtt 9 óra után nem sokkal lövések dördültek el a Kiskunhalasi Járásbíróság épületében. Hivatalosan is megerősített információink szerint egy kiskunmajsai férfi Kalasnyikov gépfegyverrel próbált meg merényletet elkövetni dr. Téglás Péter vezető ügyész ellen. B. János túszul ejtette az egyik biztonsági őrt, de egy másiknak sikerült lefegyvereznie.

 

 
 
 
FRISSÍTVE (14:15) Lövések nyoma
Téma volt a megdöbbentő eset Szekszárdon, egy összbírói értekezleten.  Bicskei Ferenc, az OBT tagja, a Bács-Kiskun Megyei Bíróság elnöke a Szekszárdi Törvényszék szerdai összbírói értekezlete előtt tartott sajtótájékoztatón elmondta: a Kiskunhalasi Járási Ügyészségnek és a Járásbíróságnak helyet adó épület folyosóján ismerete szerint 10-15 töltény nyomát látták. Közölte, a férfi gépfegyverrel érkezett, amit a beléptető kapu előtt vett elő. Az épületben két biztonsági őr dolgozik, elsődleges információk szerint a támadó az egyiket túszul használhatta, a másiknak ugyanakkor sikerült lefegyvereznie, eközben dulakodtak, és lövöldözés is volt. Bicskei Ferenc elmondása szerint a férfi "régi panaszos ügyfél", aki korábban rendszeresen nyomdafestékkel nem tűrő szavakkal illette a bíróságot-írja az index.hu
 
FRISSÍTVE (11:01) - videó a helyszínről
 
FRISSÍTVE (10:50) - nyilatkozott egy szemtanú
A Halasmédia stábja interjút készített egy hölggyel, aki az épületben volt, nem messze a lövöldözés helyszínétől. Az asszonynak egy bírósági asztal mögé kellett bújnia az események ideje alatt. A 19:00-kor kezdődő Híradóban részletesen beszámol a történtekről.

FRISSÍTVE (10:35) - túszt ejtett a lövöldöző
Egy friss, helyszíni információ szerint a kalasnyikovos férfi egy dobozban próbálta meg bevinni a gépfegyvert az ellenőrzőkapun. Amikor a biztonsági őr észrevette, a férfi a dobozból előrántotta a fegyvert, és túszként maga elé fogta az őrt. Elindult az ügyészség felé, mondván, dr. Téglás Pétert keresi. Úgy tudjuk, a másik biztonsági őr hátulról fegyverezte le a majsai férfit.

rendorautobirosagnal

EZ TÖRTÉNT:

Úgy tudjuk, a férfi hosszú ideje fenyegette, zaklatta az ügyészt a közösségi oldalán. Ma reggel a járásbíróság épületének beléptető kapujánál várta. Információink szerint, amint meglátta, előrántotta a Kalasnyikov gépfegyvert és 4-5 lövést adott le dr. Téglás Péterre. Helyszíni információk szerint egyetlen golyó sem talált el senkit.

 

teglassetal


A lövöldözőt azonnal elfogták a helyszínen. Ott tartózkodó kollégáink azt mondják, a golyónyomok jól láthatók az épület falain. Beszéltek Téglás Péterrel is, aki azt mondta, még mindig az események hatása alatt van, s úgy érzi, ma újjászületett. A helyszínen kilenc rendőrautó van, több egyenruhás és nyomozó golyóálló mellényt visel. Úgy tudjuk, hogy a biztonsági őr fegyverezte le a férfit, akinek információink szerint János a keresztneve.

Helyszíni felvételek és további részletek a 19:00-kor kezdődő Híradóban!

Szöveg: Szőri Attila
Fotó: Pozsgai Ákos
Videó: Lázár Zsolt, Vezendi Gábor