Halálra verte ismerősét, körözik
Sziréna

Halálra verte ismerősét, körözik

A képen látható román férfit keresi a rendőrség azért, mert halálra verte ismerősét és elásta egy kiskőrösi ház udvarán. A holttestet múlt vasárnap találták meg a nyomozók, a 35 éves Lungociu Ionut ellen elfogatóparancsot bocsátott ki a megyei főkapitányság. Akár Kiskunhalason és környékén is felbukkanhat.

 
Halált okozó testi sértés ügyében nyomoznak a megyei főkapitányság szakemberei. Mint a rendőrség közleményéből kiderült, június 12-én, egy kiskőrösi ház udvarán elásva, holtan találtak egy 46 éves román állampolgárt. A boncolás megállapította, hogy a férfit halálra verte valaki. A rendőrök az eset kapcsán egy 35 éves román férfi ellen bocsátottak ki elfogatóparancsot. Lungociu Ionut 175-180 centiméter magas, vékony testalkatú, haja szőke, szeme kék. Akár Kiskunhalason és környékén is felbukkanhat. Aki tud valamit a képen látható férfiről, az  hívja a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-76/513-356-os telefonszámon, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában ingyenesen hívható 06-80/555-111 „Telefontanú” zöld számán vagy a 107, illetve 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.