Újabb baleset az Átlós-Szabadkai kereszteződésben
Sziréna

Újabb baleset az Átlós-Szabadkai kereszteződésben

Egy autónak és egy kerékpárosnak is nekiütközött ma kora délelőtt egy autós az Átlós és a Szabadkai út kereszteződésében. Az eddigi információk szerint a piros Suzuki vezetője a Tó utca felől hajtott a kereszteződésbe.

 
 
A felfestett stop jelnél a szemtanúk elmondása szerint megállt, majd eddig tisztázatlan okból kihajtott a kereszteződésbe.
bales01
Éppen ekkor jött a Szabadkai úton a város irányából egy fehér kisteherautó, a járművet vezető hölgy már nem tudta elkerülni az ütközést, járműve ezt követően megpördült az úton.
bales03
A Suzuki enyhén jobbra ívelve tovább gurult, majd nekiütközött a Royal Sütőipar felől érkező kerékpárosnak. A kerékpáros férfi csodával határos módon nem sérült meg és a járművén szállított gázpalack is sértetlen maradt.
bales05
Információink szerint a Suzukit egy idősebb férfi vezette és a hátsó ülésen vele utazott az unokája is. A sofőrt beszállították a kórházba, mert fájlalta a mellkasát. A helyszínelés idején teljes útzár volt a kereszteződésben.
bales06
Szöveg-fotó: Bakos László