Eső, szél, pusztítás (frissítve)
Sziréna

Eső, szél, pusztítás (frissítve)

Még mindig dolgoznak Bács-Kiskun megyében a tűzoltók a viharkárok elhárítását, ráadásul a tegnap óta tartó esőzés nyomán is újabb feladatok jelentkeznek. Kiskunhalason, szombaton délelőtt a Bocskai utcába riasztották a szolgálatban lévő egységet, ahol egy parkoló autóra zuhant egy kettétört akácfa. Az elmúlt 24 órában egyébként több mint 64 milliméternyi csapadék esett városunkban. Sok helyen nincs áram.

 
 
 
17:25 A fűz halála
Volt egy fűzfa a házunk mellett- írta Hodoniczki Mária a szomorú bejegyzést az egyik közösségi oldalon. Fotókat is mellékelt a kis mondathoz. Megnéztük mi is. Valóban elképesztő látványt nyújtott a hatalmas növény, amely holtában több négyzetméternyi területet borított be. A törzse hasadt ketté, mint megtudtuk, ma délelőtt, a Vasút utcában.
 
13:10 Áll a víz
Tengelyig ér az esővíz Kiskunhalason, a Szent György téren. A csatornaszemek eldugultak, ezért nem bírják elnyelni a hatalmas mennyiségű csapadékot. Hasonló volt a helyzet délelőtt, a Vasút utca és a Bokréta utca kereszteződésében is. A lakók szerint a hetvenes évek közepe óta van ez, amikor megépült az 53-as főút. A vízelvezetés baja csapadékos időben jön elő. Az elmúlt 24 órában a hivatalos mérések szerint 64,3 milliméter eső áztatta Kiskunhalast és környékét. 
12:25 Nincs áram
Mintegy 2600 fogyasztási helyen nincs áram Bács-Kiskun megyében. A legfrissebb tájékoztatás szerint Kiskunhalason, Kiskunmajsán, Kunszentmiklóson, Kunpeszéren, Fülöpjakabon, Helvécián és Szankon is vannak olyan fogyasztók, ahol szünetel a szolgáltatás. A szakemberek dolgoznak a hiba elhárításán - olvasható a néhány perccel ezelőtti közleményben. 
10:15 Vannak bajok
Kiolvadó mélyhűtőkről, leálló vállalkozásról, gyertyafényes estékről írtak a halasiak a közösségi oldalakon a csütörtök hajnali vihart kapcsán. A szélsőséges időjárás komoly pusztítást végzett, és számtalan kellemetlenséget okozott. Az áramszolgáltató türelmet kért mindenkitől, igyekeznek minél előbb végezni a hibák kijavításával. 
A megye tűzoltói még mindig több helyszínen dolgoznak, ráadásul újabb feladatok is vannak. A tegnap óta tartó esőzés és az éjszakai erős szél nyomán több fa megadta magát, vagy a vasúti sínekre, utakra, házakra, autókra borult. Kiskunhalason szombaton délelőtt a Bocskai utcából érkezett segítségkérés. Egy parkoló Opelra esett a kettétört akácfa. A kár jelentős, az autó szélvédője, teteje, ajtaja sérült. A Szilády-gimnázium meteorológia állomásának regisztrációja szerint 24 óra alatt 61,2 milliméternyi eső esett. Ez több hétnyi mennyiségnek felel meg. A szakemberek szerint egész hétvégén hull majd az égi áldás. 
Jáger Levente, Pozsgai Ákos