A migráció jelentősen megterheli a bíróságokat is
Sziréna

A migráció jelentősen megterheli a bíróságokat is

A migráció kezelése eddig hatszázmillió forint többletkiadást jelentett a bírósági szervezetnek – közölte Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke a dél-magyarországi bírósági hivatalok vezetőinek tartott értekezleten.

 

Helyiségeket kellett bérelniük, informatikai eszközöket beszerezniük, hálózatot bővíteniük. A tolmácsok biztosítása is költséges: egy szomáli nyelvet beszélő tolmács óradíja például 150 ezer forint. A Szegedi Járásbíróságra csak a határzár tiltott átlépése miatt a múlt évben 817 ügy érkezett, idén több mint 2000.

A bírák napi tíz órában, a hét minden napján folyamatosan tárgyaltak, a bíróság minden esetben az elfogástól számított 72 órán belül ítéletet hozott – összegezte az Országos Bírósági Hivatal elnöke. A Kiskunhalasi Járásbíróságon jelentősen megnőtt a tárgyalások száma a migrációs ügyekkel összefüggésben.

migra02

Az illegálisan Magyarországra érkező menedékkérők által a menekültügyi intézményekben, illetve a rendőrségi objektumokban történt hivatalos személyek elleni erőszakos ügyekben már több elsőfokú és jogerős ítélet is született.

Kép-szöveg: Pozsgai Ákos