Az apa szúrta halálra a fiát  (videóval frissítve)
Sziréna

Az apa szúrta halálra a fiát (videóval frissítve)

Egy 29 éves férfi halt meg szerdán délután Jánoshalmán. Kiderült, hogy emberölés történt, ezért a megyei főkapitányság szakemberei helyszíneltek. A rendőrség tájékoztatása szerint a saját apja ölte meg a fiatalembert, már őrizetbe is került. Érdekesség, hogy egy évvel ezelőtt éppen a mostani gyilkos került kórházba, mert mellkason szúrta őt egy másik családtagja.

 
 
 
 
Mellkason szúrta
A rendőrség újabb közleménye szerint az apa és fia szerdán délután valamin összevesztek, majd dulakodtak is. Az 51 éves férfi ekkor szúrta mellkason 29 éves fiát. Gyorsan érkezett az orvosi segítség, de a fiatalemeber életét nem lehetett megmenteni. K. Jánost előállították, majd őrizetbe vették és indítványozták előzetes letartóztatását.  
Előzmények
A megyei főkapitányság éjszaka kiadott közleménye szerint emberölés történt Jánoshalmán. Annyit közöltek, hogy az áldozat egy 29 éves helybéli férfi, akit a saját otthona előtt találtak meg. A kiérkező mentők nem tudták megmenteni az életét, kiderült, hogy szúrt sérülése van. Mivel beigazolódott az idegenkezűség gyanúja, a helyszíni szemlét a megyei főkapitányság szakemberei végezték. A nyomozók adatgyűjtést végeztek, tanúkat hallgattak ki.  Ennek az lett az eredménye, hogy a a súlyos bűncselekménnyel összefüggésben az  elhunyt 51 éves édesapját előállították. Úgy tudjuk, a családban nem ez volt az első konfliktus, amelyet erőszakkal igyekeztek megoldani. Korábban is szükség volt a rendőrség és a mentők segítségére.