Súlyos sérülése van az idős kerékpárosnak
Sziréna

Súlyos sérülése van az idős kerékpárosnak

Kerékpárost ütött el egy autó Kiskunhalas és Zsana között, a 68 éves halasi nőt súlyos sérülésekkel szállították kórházba. A helyszínelés elején még teljes útzár volt, fél kilenc előtt viszont félpályán megindulhatott a forgalom. Úgy tudjuk, hogy a biciklis nem használt világítást és láthatósági mellény sem volt rajta. A körülményeket még vizsgálják.

 
 
Balesethez riasztották a mentőket és a rendőröket nem sokkal háromnegyed nyolc előtt. A zsanai úton, a négyes kilométerszelvénynél egy kerékpárost ütött el egy személyautó. A biciklis egy 68 éves kiskunhalasi nő volt, akit súlyos sérüléssel (helyszíni információnk szerint végtagtöréssel) szállítottak kórházba. Úgy tdjuk, hogy az idős asszony nem használt világítást és nem viselt láthatósági mellényt. Varga Tamás, a megyei főkapitányság sajtóügyeletese azt mondta érdeklődésünkre, hogy már feloldották a teljes útzárat, fél kilenctől félpályán haladhat a forgalom. A baleset pontos körülményeit a kiskunhalasi kapitányság közlekedésrendészete vizsgálja.
Jáger Levente