Sóstó Csárda - 150 éves programnyitány
Archívum

Sóstó Csárda - 150 éves programnyitány

Közel 100 vendég jelenlétében tartotta 150. születésnapja alkalmából rendezett jubileumi rendezvénysorozat megnyitóját a Sóstó Csárda vezetése. A házigazdák, Herczeg Nóra és Takács József fogadták az érkezőket, a Kiskunhalasi Lovasbandérium huszárjainak díszőrei előtt, akik az egészéves programsort népszerűsítő brosúrát adták át a látogatóknak.

A Sóstó Csárda törzsvendégei, a tulajdonosok baráti köre, önkormányzati képviselők és együttműködő civil szervezetek tagjai tették tiszteletüket, a már éveleje tartó évfordulós rendezvénysorozat nyitányára. Herczeg Nóra ügyvezető köszöntőjét követően Kiliti Zsuzsa, a Csipkeház igazgatónője kapott szót, aki örömének adott hangot, hogy a 110 éves Halasi Csipke évforduló kapcsán, kölcsönösen hasznos együttműködést alakíthattak ki a vendéglátókkal, amit egy Halast jellemző csipke adományozásával nyomatékosított.

A rendezvény Végső István helytörténész (Pásztortűz Egyesület) csárdatörténeti adatainak 150 éves áttekintésével folytatódott, amit Palásti Károly „Csárdák világa” című előadása színesített irodalmi, nyelvtörténeti aspektusból. Pihentetésként a Szilaj Citerazenekar hangulathoz illő dalokat adott elő, aztán Takács József, a Sóstó Csárda másik ügyvezetője köszöntő szavai vezették fel a „Sóstó Anno” című, korabeli fotókból álló tárlatot. Az este álló fogadással és baráti beszélgetéssel folytatódott. További képek itt!

Kép-szöveg: Kovács Iván

{phocagallery view=category|categoryid=382|limitstart=0|limitcount=0}