Jókai utca: 1375 méternyi új aszfalt (galériával)
Közélet

Jókai utca: 1375 méternyi új aszfalt (galériával)

Kedden délután hivatalosan is átadták a megújult Jókai utcát. A 73 millió forintos beruházás keretében 1375 méternyi kiváló minőségű aszfalt került a töredezett, repedezett burkolat helyére és három új buszmegállót alakítottak ki. Jövőre két gyűjtőút renoválását tervezi a városvezetés.

November elején kezdődött a Jókai utcai felújítása, amelyre évek óta vártak már az ott élők és nagyon sokan azok, akik rendszeresen használják ezt a szakaszt. A gyűjtőút renoválási program harmadik állomásaként valósult meg a beruházás, mintegy 73 millió forintos értékben. Kedden délután Bányai Gábor Kiskunhalas és körzete országgyűlési képviselője az átadón úgy fogalmazott, Kiskunhalason a városvezetés belevágott egy programba, amely jó ütemben halad. Évtizedes lemaradást pótolnak ezzel és a jövőben is több szakasz felújítására lesz lehetőség saját, illetve kormányzati forrásból.

A munkálatok a Szabadság tértől egészen az 53-as főútig tartottak. Összesen 1375 méternyi új aszfaltot terítettek le a Strabag szakemberei és alvállalkozói. Három új buszmegálló is kialakításra került. Fülöp Róbert polgármester elmondta, hogy a Bajza és a Petőfi utca után ez volt a harmadik gyűjtőút, amelynél megvalósult a renoválás. A tervek szerint 2018-ban a Szent Imre utca és a Tinódi utca következik. A Jókai utcán hamarosan elkészül még az új közvilágítás is.