Középpontban a növényvédelem
Közélet

Középpontban a növényvédelem

Tizenkilencedik alkalommal várták és várják a halasi és környékbeli gazdákat a Téli Gazdaesték programsorozatra. A szervezők ebben az évben is igyekeztek változatos tematikát összeállítani. Növényvédelem, pénzügyi szaktanácsadás és a jégvédelem is szerepel a mostani tematikában.

Közel két évtizede hagyomány Kiskunhalason, hogy az év első hónapjaiban a helyi és környező településeken élő őstermelők összegyűlnek a Tekó volt kollégiumának épületében, és szakemberek segítségével beszélik át a mezőgazdaság aktuális kérdéseit. 2018-ban összesen öt hétfőn át zajlik az agrárprogram.

- Ebben az évben is igyekeztünk úgy összeállítani a tematikát, hogy az a legtöbb embert érdekelhesse. Vannak itt köreinkben növénytermelők, kis- és nagykert tulajdonosok, zöldség- és gyümölcstermesztéssel foglalkozó gazdák. A fő hangsúlyt a növényvédőszerek bemutatására helyeztük, de nagyon hasznos volt az a bemutató is, ami a jégkárokkal és azok megelőzésével foglalkozott. Van egy másik nagyon aktuális téma is, ez pedig az időjárás. Idén szokatlanul enyhe a telünk, szóval, ha így marad az időjárás, az sem kizárt, hogy már február végén kint fogunk dolgozni a földjeinknek – mondta el Csanádi Lajos, a Halas és Környéke Gazdakör elnöke.

A nyitóelőadást megtisztelte jelenlétével Gubán Gyula, a Bács-Kiskun Megyei Agrárgazdasági Kamara alelnöke. A szakember véleménye szerint hosszútávon nagyon fontos, hogy a termelők kellően tudjanak tájékozódni az ilyen jellegű rendezvényeken.

- Remek kezdeményezésnek tartom a kiskunhalasi gazdaesték sorozatot. Az agrárkamarában nemrég zajlottak a választások, az új vezetőséggel pedig maximálisan azon vagyunk, hogy minden jellegű információt és segítséget megadjunk a térség gazdáinak termelői tevékenységük elvégzéséhez – nyilatkozta weblapunknak a megyei alelnök.

Még több cikk

Anyakönyvi hírek

Anyakönyvi hírek

Pünkösdi íjászverseny

Pünkösdi íjászverseny

Hozzászólás (0)