Tetőcsere és szigetelés a halasi tűzoltóságon (galéria)
Közélet

Tetőcsere és szigetelés a halasi tűzoltóságon (galéria)

Harmincegy év után lecserélték a Kiskunhalasi Katasztrófavédelmi Kirendeltség tetőcserepeit és ezzel együtt egy szigetelést is kapott a padlástér. Ez azért volt fontos, mert ebben a részben számtalan iroda és egy nagy előadóterem is helyet kapott, amelyben rendszeresek a képzések. A munkálatok pénzügyi hátterét az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság biztosította.

Régóta tervezett felújítás valósult meg a napokban a Kiskunhalasi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Kőrösi úti épületén. A halasi tűzoltók éppen 31 évvel ezelőtt, 1987. augusztus 20-án vették birtokba az akkoriban újnak számító laktanyát, az elmúlt több mint három évtizedben a tetőszerkezet állapota sokat romlott. A cserepek elöregedtek, mállottak, tizenhat évvel ezelőtt egy aláfóliázásra volt lehetőség, hogy a beázásokat csökkentsék. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságnak köszönhetően most az összes cserepet lecserélték.

Babud Jenő ezredes, a Kiskunhalasi Katasztrófavédelmi Kirendeltség vezetője érdeklődésünkre elmondta, hogy a cserépcsere mellett lehetőség volt szigetelésre is. Ez azért volt fontos, mert a halasi kirendeltség képzési központ a megyében, a tetőtérben lévő előadóteremben rendszeresen tartanak szakmai előadásokat, oktatásokat. Mostantól, a szigetelésnek köszönhetően komfortossabbak lesznek a körülmények. További részletek a 19 órakor kezdődő híradóban.

Még több cikk

Tekolimpia

Tekolimpia