Torta, koccintás, múltidézés (galériával)
Közélet

Torta, koccintás, múltidézés (galériával)

Jeles eseményre érkezett az egyik Rákóczi téren lévő családi házba Farkas Dániel alpolgármester Simon István szociálpolitikai csoportvezető kíséretében. Az itt élő Király Balázsnét köszöntötték 90. születésnapja alkalmából.

A virágcsokor és az Orbán Viktor miniszterelnök által aláírt emléklap átvételét követően az ünnepelt azonnal nosztalgiázásba kezdett. Mesélt többek között a Baki kastélyban, munkával eltöltött évtizedekről és arról, hogyan telnek mostanság a mindennapjai.

- Engem mindig is a munka éltetett. Fiatalabb koromban a földeken dolgoztam, utána pedig a Baki-kastélyban voltam ápoló. Szerettem a munkámat, igyekeztem mindig lelkiismeretesen elvégezni a rám bízott feladatokat. Éppen ezért többször kaptam a munkahelyemen kitüntetéseket, elismeréseket - árulta el az ünnepelt.

A kis ünnepség egyik legszebb pillanata a születésnapi torta átadása és felszeletelése volt. Az édességen lévő fényképen látható volt az ünnepelt, valamint lánya, két unokája és két dédunokája is. A családtagok azt mondják, mindannyiuknak példaképe a születésnapos, idős hölgy, hiszen kitartásával, magabiztosságával sok fiatalt leköröz.

Arra vonatkozóan mindenkinek megvan a maga elmélete, hogy vajon mi a hosszú élet titka. Király Balázsné szerint sokat kell dolgozni.

- Az ember olyankor boldog, ha dolgozhat. Nekem ez megadatott, így sok örömöm volt. Itt vannak velem a családtagjaim, ez is nagyon sokat jelent. Minden nap eljönnek, figyelnek rám. E mellett itt az udvarban a kiskertem, amiben minden munkafázist én magam csinálok. Én fordítom fel a kertet, én ültetem el a palántákat, én locsolom a növényeket minden áldott nap. Mindig van mit csinálni, így szépen sorban telnek a napok - osztotta meg velünk gondolatait a születésnapos hölgy.

Még több cikk

Anyakönyvi híreink

Anyakönyvi híreink

Szépen terített asztal

Szépen terített asztal

Sándor atya Halason

Sándor atya Halason