Fák, virágok, fények
Kultúra

Fák, virágok, fények

Újabb időszaki tárlat látogatható városunkban. A helyszín ezúttal a KRK Szilády Áron Gimnáziuma. A 40. Halasi Szüreti Fesztivál és a negyedszázados testvérvárosi kapcsolat alkalmából szeptember 5-én került sor a Fák, virágok, fények című nemzetközi kiállítás megnyitójára és a mesék, fotók, rajzok alkotóinak díjazására. A programot Kiskunhalas Város és a Zöld-híd Halasi Környezetvédők Egyesülete szervezte.

- Az elnökségnek még az előző nyáron Lettországban fogalmazódott meg a gondolata, hogy rendezzünk komplex kiállítást. A pályázat kiírásával célunk az volt, hogy felhívjuk a figyelmet környezetünk fontosságára, szépségére, erősíteni kívántuk a testvérvárosi kapcsolatokat, továbbá az idegen nyelvi kompetenciát.  Az ötletünket támogatta Kiskunhalas Város és a testvérvárosok – fogalmazott Mongyi Marianna. - Sikeres nemzetközi pályázatunk lélekmelengető, szívet gyönyörködtető kiállítást eredményezett. Mese, fotó és rajz kategóriában összesen 300 alkotás érkezett óvodás gyermekektől, általános és középiskolás diákoktól, valamint a felnőttektől. A tervezett kategóriákon felül csoportos rajzokat is kaptunk. Pályázati felhívásunkra 35 fotó érkezett az ifjúsági és felnőtt kategóriában. Az angol és magyar nyelvű meseírásra 16-an vállalkoztak. A kiállításon 6 mesét olvashatnak el, 34 rajzban és 15 fotóban gyönyörködhetnek – tudtuk meg a Zöld-híd Halasi Környezetvédők Egyesülete elnökétől.

Mongyi Marianna köszönetet mondott az alkotóknak határon innen és túlról és a zsűrinek a szakmai munkájáért, továbbá a támogatóknak. Rámutatott, 9 éve rendezik meg minden évben a szüreti napokhoz kötődően a fotókiállítást ifjúsági és felnőtt kategóriában.

- Hagyományt teremtettünk, és ebben az évben összekötöttük a művészeti ágakat, így a fotók mellett a legszebb rajzokat és meséket is láthatják, olvashatják. A kiállítás megtekintése után kérjük, szavazzanak a közönségdíjasokra. Az önök tetszését elnyert mese, rajz, fotó alkotójának a nevét írják fel egy lapra, és dobják be a zöld kis kosárba. A nyertesek nevét közzétesszük és ajándékaikat eljuttatjuk számukra egy későbbi időpontban – fogalmazott Mongyi Marianna.

A tárlatot Fülöp Róbert ajánlotta a közönség figyelmébe. A polgármester rámutatott: komoly értékteremtő munka folyik a városban.

- Köszönet azoknak, akik tollat, ecsetet, fényképezőt ragadtak, és színesítették a kiállítást. Szeretnénk, ha a jövőben is magas színvonalon valósulnának meg a rendezvények. Ehhez igyekszünk megfelelő forrásokat biztosítani – mondta a városvezető.

A megnyitó ünnepséget Palásti Károly középiskolai tanár, a Zöld-híd alelnöke konferálta. A díjazottak okleveleket és könyveket vehettek át. A rendezvényen közreműködtek a KRK Szilády Áron Gimnázium diákjai.

További részletek a szeptember 11-i Halasi Tükörben.