Jeles nyelvápolók
Kultúra

Jeles nyelvápolók

Két kategóriában húszan indultak a megmérettetésen. A Szép magyar beszéd verseny helyi fordulójának a Kiskunhalasi Bibó István Gimnázium adott otthont. A résztvevőket Csorba Imre igazgató köszöntötte.

Az intézményvezető különösen fontosnak tartja, hogy legyenek olyan versenyek, amelyek a magyar nyelv megőrzésében szerepet kapnak. A Szép magyar beszéd ilyen, a jelentkező diákok pedig továbbra is ápolják szépségét.

Péter Mariann szervező elmondta, a Kazinczy Alapítvány hirdette meg a versenyt. Középiskolájukba Balotaszállásról, Kelebiáról, Kisszállásról és Tompáról érkeztek diákok. Kiskunhalast a Szilády-gimnázium, a Fazekas-, a Felsővárosi-, a Központi- és a Szent József-iskola képviselte. Az Anyanyelvi és Művészeti Munkaközösség vezetője rámutatott, a Bibó-gimnáziumban már hagyományos ez a rendezvény.

A zsűriben Erhardt Györgyi könyvtárigazgató, Nagy-Apáti Ivett, a Halasi Média és Kultúra Kft. ügyvezetője és Balog Lajos tanár, elnök foglalt helyet. A pedagógus hangsúlyozta, fontos hogyan és mit mondunk. A szempontok az alábbiak voltak: szövegértés, szöveghűség, hangvétel, hangképzés, hangsúlyozás, szünettartás, természetes beszéd.

Először az 5-6. korosztályosok, majd a 7-8.-osok hozott szövegei hangzottak el. Ezt követően került sor a kötelező szövegfelolvasásra. A továbbjutók a 7-8. évfolyamosok közül kerültek ki. A dobogós helyezéseket elérő tanulók mindkét kategóriában oklevelet és jutalomkönyvet vehettek át.

A versenyről további részletek és a helyezettek névsora a Halasi Tükör hetilap február 12-i számában olvasható.