Pánik a fedélzeten (galéria)
Kultúra

Pánik a fedélzeten (galéria)

A világ egyik legkeresettebb és legsikeresebb zenés vígjátékát a Gergely Theáter hozta el Kiskunhalasra. Az országos premier október 28-án volt Budapesten, és alig több, mint egy hónappal később már a Városi Filmszínházban is megtekinthette a közönség a Halasi Média és Kultúra Nonprofit Kft. szervezésében. A Pánik a fedélzeten hétfőn szerepelt repertoáron Kiskunhalason az őszi színházi évad záró előadásaként.

Stéphane Laporte és Patrick Laviosa jegyzi szerzőként e nagy sikerű francia darabot. Műfaji meghatározása szerint musical comedy. Kiskunhalason Teremi Trixi, Lippai László, Ott József, Détár Enikő, Kökényessy Ági és Takács Máté szereplésével láthatták a nézők. Az előadást Gergely Róbert rendezte.

- Megkerestem azokat a barátaimat, akikről úgy gondoltam, hogy mint zenés musical-színészek tudják ezt játszani. Ők vállalták, egész nyáron dolgoztunk vele, és most itt vagyunk – mondta Gergely Róbert a Halasmédiának. – Hozzá kell tennem, hogy ez a francia zenés darab ma a világon az egyik legkeresettebb kamaramusical. Ez kicsit más, mint a tőlünk eddig megszokott bohózat, operett és nosztalgia előadások, mert ez mai és pikáns. Mint minden alkalommal, amikor köszöntöm a nézőket, és örülök, hogy ismét együtt lehetünk és szórakozhatunk, most is fel kellett hívnom a figyelmet erre.

Détár Enikő szókimondónak tartja ezt a darabot. Rámutatott, olyat is meg mer kérdezni, fogalmazni az előadás, amit színpadon viszonylag ritkán szoktak.

- Mer beszélni emberi tragédiákról, válságokról. Arról, hogy azok vagyunk-e, akik, és másnak mutatjuk magunkat. Valamilyen image mögött pózzal körbevértezzük magunkat a túlélés miatt, vagy legalábbis azt képzeljük, hogy így egyszerűbb lesz. Az a figura, akit én játszom férfi testben születik, de nő. Kamaszkorában jön rá, hogy ő más – beszélt szerepéről Détár Enikő.

Kökényessy Ági titokzatosan fogalmazott. Ajánlja az érdeklődők figyelmébe a darabot, és akkor többet megtudhatnak róla, a karakteréről.

- Ő egy apáca kezdetben (nevet), aztán kiderül, hogy nem is, de többet erről nem mondanék. Meg kell nézni, és akkor majd kiderül, hogy ki is ő valójában.

Fotók: Anda Péter