Éjszakába nyúló kamionmentés a Határ úton (galériával)

Kis híján a Dong-ér csatornába borult egy gázpalack-szállító kamion a Határ út és a Vadkerti út kereszteződésének közelében szerdán délután hat óra körül. A pótkocsis Mercedes a csatornapart oldalán, félig megdőlve állt meg. A halasi tűzoltók segítségét kérték, végül egy speciáis kamionmentő emelte és húzta ki szorult helyzetéből a teherautót este 10 óra után.

22:00 Sikerült a mentés

A speciális, kifejezetten az angol hadsereg számára kifejlesztett kamionmentő érkezett a helyszínre nem sokkal fél kilenc után. Tűzoltók, az ilyen járművek mentésében járatos szakemberek, szabadnapos tűzoltó összefogásának eredményeként kezdődött el a kiemelés. Daruval, majd csörlő segítségével alig valamivel több mint egy óra alatt sikerült az akció. Szinte percre pontosan négy órával azután, hogy a sofőr segítséget kért a tűzoltóktól, a Mercedes újra a Határ úton volt. Most már szabad a közlekedés azon a szakaszon.

20:15 Úton a kamionmentő
Néhány perce kaptuk a hírt, hogy már elindult Kecskemétről a speciális kamionmentő. A szakemberek fotót is kaptak a jármű helyzetéről. Hamarosan megindulhat a műszai mentés.

Előzmények
- A navigáció hozott be ide. Amikor észrevettem, hogy keskeny a kanyart, már késő volt - mondta annak a kamionnak a sofőrje, amely kis híján a Dong-érbe borult szerdán kora este. A Határ út végén történt a baleset, a több mint 800 gázpalackot szállító jármű a Vadkerti úti benzinkútról jött. Riasztották a halasi tűzoltókat is.

Több megoldáson is gondolkodtak, de a helyszűke miatt nagyon kockázatos lett volna. Kiderült, speciális kamionmentőre lesz szükség. Annak kiérkezéséig a tűzoltók biztosítják a területet. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a Mercedes nem borult fel. A csatorna másik partjáról lehetett látni, milyen kevésen múlt ez. 

Amíg a műszaki mentés nem történik meg, addig aki teheti, kerülje el a Határ utat a Vadkerti út irányából. Az eset során senki sem sérült meg.


Hozzászólás (0)