Police Cafe a Vári-szakképzőben (galéria)
Sziréna

Police Cafe a Vári-szakképzőben (galéria)

Rendőrök, szociális segítők beszélgettek kötetlen formában a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Vári Szabó István Szakképző Iskolájának diákjaival szerdán délelőtt. A Police Cafe rendezvénysorozat következő állomásán ismét a kábítószer került célkeresztbe.

- Sokkal hasznosabbak ezek a közvetlen beszélgetések, mert a diákok könnyebben fogadják be az információkat és ők is szívesebben válaszolnak a kérdésekre - fogalmazott Farkasné Wodring Zsuzsanna őrnagy, a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság kiemelt bűnmegelőzési főelőadója a Police Cafe újabb állomásán. Ezúttal a KSZC Vári Szabó István Szakképző Iskola tanulói találkoztak a nyomozókkal, szakemberekkel, szociális segítőkkel. A téma ismét a kábítószer volt.

A Police Cafe célja éppen az, hogy kötetéen formában, interakítv beszélgetések legyenek fontos kérdésekről. Kiskunhalas évekkel ezelőtt szervezte az első ilyen fórumát, azóta gyakorlattá vált. A tapasztalat az, hogy a diákok könyebben megnyílnak, olyan problémákra is felhívják a figyelmet, amelyek eddig nem kerültek fókuszba. Szabó Edina, a házigazda intézmény igazgatója azt mondta, örült, hogy az iskola helyet adhatott a Police Cafe egyik állomásának. Az intézményvezető jelezte, a középiskolás korosztály könnyen válhat áldozattá. Fontos az, hogy a diákok első kézből kapjanak információkat a kábítószer veszélyeiről, illetve azokról a komoly, egész életre kiható következményekről, amelyeket a függősség okozhat. (Részletek a szerdán 19 órakor kezdődő Híradóban.)